Escape from the City

Tiszta kék ég, madárcsicsergős ébredés – nem reggel hajani 7-kor -, melegen sütő napsugarak, és az édes semmittevés tudata keltett péntek délelőtt. Az elmúlt egy hónap igen csak sűrűn telt, de azért sikerült beszuszakolnunk egy kellemes hosszú hétvégét. Nagyon rám fért már a kikapcsolódás, így a pár hete megrendezett Levendula-fesztivál nem is jöhetett volna jobbkor!

MAT_7142.jpg

MAT_7148MAT_7154

Alapvetően sosem voltam odáig a levenduláért…sőt. Azonban ezen a hétvégén annyi illatanyag ment a légutaimba, hogy egészen megszoktam, talán meg is szerettem (de ezt még nem merem kijelenteni). Mindenesetre, üdítő érzés volt kiszakadni kicsit imádott városomból, és a természetben lenni, friss levegőt szívni és egy kis D-vitamint gyűjteni a napon. A pár órás levendulaszedés alatt észre sem vettem és már két árnyalattal közelebb kerültem a “most jöttem a Fiji-szigetekről” színemhez, úgyhogy már megérte az a másfél-két óra napon görnyedés a lila mezőn.

MAT_7176MAT_7178MAT_7186MAT_7191MAT_7189

Ami késik, nem múlik, egyszer biztos megszeretem az illatát 🙂 Addig is szappanként tökéletes, ahol nem érzem annyira intenzívem a sok más gazdag anyagnak hála, mint például a shea- és a kakaóvaj. A házi szappanokat édesanyám már több éve készíti és osztatlan sikert arat mind az ismerősök, mind pedig a vevői között. A szappanokat és más, házi készítésű, ápoló anyagokban gazdag termékeit (arckrém, dezodor, és még minden jó) megtaláljátok vasárnaponként a Bosnyák téri piacon, illetve alkalmanként különböző kézműves vásárokon. Ha nincs lehetőségetek kilátogatni, a szappanokról bővebb információt a dettiszappan@gmail.com e-mail címen kaphattok.

12513996_971584556239967_4863691649593740162_o

MAT_7202MAT_7226MAT_7231MAT_7235MAT_7236MAT_7263MAT_7288MAT_7290

És gondoltam bevágok egy általános életképet is rólam…

MAT_7272.jpg

Bernadett

Photo: Máté Zsidákovits

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s